INTERJÚ

 

Kupó Judit (10.c) Szekeres Zoltánt [SzZ], a gimnázium kiváló földrajztanárát és Kazal Jánost [KJ], a gimnázium egykori kiváló diákját, hajdani osztálytársakat kérdezte: milyen is volt apáczaisnak lenni korábban?

 

-Mi az első itteni emlékük?

-[SzZ] Érdekes módon én nem ebbe az iskolába, hanem a „jogelődjébe” kezdtem általános iskolába járni. A mostani Eötvös gimnázium helyén állt, aztán átköltözött ide a következő évben. Akkor tizenkét évfolyamos volt, úgyhogy nekem nem is konkrétan az Apáczaihoz fűződik az első emlékem.

-[KJ] Én gimnáziumba kezdtem ide járni, előtte a Dugonics utcai rendkívül magas színvonalúnak nem mondható általános iskolába jártam. Az első élményem, amikor nyolcadikosként felvételi beszélgetésen vettem részt, mert akkor ide úgy lehetett csak bekerülni. Mikor felvettek, nagyon meghatottan jöttem a VIII. kerületből az előkelő V. kerületbe. Emlékszem, az évnyitó lent volt az udvaron egy eléggé borongós napon. Ott volt egy csomó vadidegen gyerek, akik várták, hogy na, akkor most mi is lesz.

-Osztályemlékek?

-[KJ] Harmadikban megalapítottuk a HAC-ot (harmadik a klub), ez rajta is van a tablónkon, negyedikre sem változtattuk meg NAC-ra. Kosárlabdában iskolabajnokok lettünk kétszer egymás után. Sokat tettünk a közösségért is, nagy kártyacsaták voltak, sakkbajnokság, József Attila olvasókör.

-Mennyire más az iskola most, mint régen?

-[KJ] Első benyomásra – rosszabb, romlottak az állapotok. Nem egyszerűen arról van szó, hogy nem volt fejlődés. Akkoriban volt valamiféle stílusa az épületnek, egy patinás stílus, ami most teljesen leromlott. Akkor is öreg és korszerűtlen volt, de hagyományos értelemben vett iskolaépület volt.

-[SzZ] A hangulat más, a tanár-diák viszony most sokkal közvetlenebb.

-[KJ] Hát azért akkoriban is volt olyan, amikor a nyári táborban bemondták a hangosban, hogy Klima tanár úr kéri Kazalt, Kertait a nemtudommilyen sátorba. És miért kellett odamennünk? Mi voltunk a tanár úr ultipartnerei!

-Nagy sztorik, amik mindig előkerülnek?

-[KJ] Volt egy osztálykirándulás, ahol állati nagy balhé volt, majdnem kirúgtak egy-két gyereket az osztályból. Nagyírtáspusztán voltunk, és éjszaka arra ébredtünk, hogy izgatottan bejött egy osztálytársunk. Közölte, hogy eltűnt egy másik osztálytársunk, nem találja sehol. Akkor ócska elemlámpákkal, félelmetes körülmények között indultunk el keresni. Aztán egyszerre azt láttuk, hogy egy tisztás szélén egy akasztott alak himbálózik a szélben, hát majd összecsináltuk magunkat. A lényeg az, hogy felöltöztettek egy szalmabábut az eltűnt fiúnak a ruháiba, és messziről éjszaka elég félelmetesnek hatott. Az ofőnk aztán tombolt, amikor kiderült, hogy az egészet viccnek szánták, mert hát ő is borzasztóan megijedt.

-[SzZ] És mikor sokan „rosszul lettek” a kiránduláson, és az ofő – jellemző az áratlan lelkére – csak annyit szólt, hogy az egri víz sokaknak megártott.

-[KJ] Vagy amikor Síkfőkúton a nyári táborban „kivirágzott” az árok a rizses hústól? Nagy élmény volt az is, amikor harmadikban először vertük meg a negyedikeseket kosárban, és bajnokok lettünk. Tömve volt az a kis tornaterem, lógtak a szereken, és hatalmas volt a buzdítás.

-[SzZ] Akkor a szalagavató még a Pénzügyminisztérium dísztermében volt, és nagyon fessen néztünk ki díszmagyarban, amikor palotást táncoltunk harmadikos korunkban a végzősök tiszteletére.

-[KJ] Hajnival voltam párban, aki az iskola legszebb csaja volt, nagyon büszke voltam magamra.

-[SzZ] Én még arra is emlékszem, hogy a bankett után – ez a Gundelben volt – elmentünk valami bárba, talán a Moulin Rouge-ba, mint komoly nagy emberek, és nekem tényleg ez volt az első, hogy így késő estig kimaradtam.

-[KJ] Mindkettőnknek sok szép emlékünk maradt a gimnáziumi évekből, szerintem ezt elmondhatjuk.

-Hova jutottak így, felnőttként?

-[KJ] Jól alakult az életem, de nem úgy, ahogy középiskolásként terveztem. Még a ballagáskor készültek karikatúrák: kit milyennek képzeltek el. Én akkor történelemtanárnak készültem, de minden voltam, csak az nem.

-[SzZ] Én az lettem, amire akkor készültem. Visszakerültem az Apáczaiba, okos lányokat és fiúkat taníthatok. Már az egyetemen rájöttem, hogy a kutatás nem nekem való. Amit a pályán elértem, azt főként annak a komoly általános tudásnak, műveltségi alapnak köszönhetem, amit itt felszedtem.

-[KJ] Olyan közeg vett minket körül, ami értéknek tekintette a műveltséget, az ismereteket, és ez önmagában is inspirálta a diákokat.

-Legyen ez a vége, hiszen ez ma is igaz az iskola szellemiségére!

                                                                                                                                  JUBILEUMI ÉVKÖNYV 2006.