INTERJÚ

A 10.b-sek dr. Pfeiffer Ádámmal beszélgettek.

 

A tanár úr a középiskolát az érseki katolikus gimnáziumban, a mai Rákóczi gimnázium elődjében kezdte, majd a Toldy gimnáziumban érettségizett. Az egyetemen kémia-biológia szakos tanárként szerzett diplomát 1962-ben. Életében meghatározó volt a sport, a TF-en elvégezte a futballedző tanfolyamot, és az érdi gimnáziumban edzette a diákokat, illetve az Apáczaiban is rúgta a bőrt a kollégákkal és a gyerekekkel. Mostanában a százhalombattai családi ház körül kertészkedik, még az is lehet, hogy a horgászásra is rá fog szokni!

 

-Mi ösztönözte arra, hogy tanár legyen?

-Intenzíven sportoltam fiatal koromban, és kacérkodtam a gondolattal, hogy majd a testnevelési főiskolára jelentkezzem. Lehet, hogy nem kimondottan azért, mert tanár akartam lenni, hanem mert ez érdekelt. Másodikos koromban azonban kioperálták a bal vesémet egy fertőző betegség miatt, és ezzel ez a tervem kútba esett. Az aktív sportolást abba kellett hagynom. Amikor sokat hiányoztam a betegség miatt, akkor a kémiatanárom volt az, aki azt mondta nekem, hogy délután maradjak bent, és pótoljam a mulasztásokat. Amúgy is szerettem ezt a tárgyat, és ekkor határoztam el, hogy kémiatanár leszek. Amikor ötödévesen gyakorlótanár voltam, akkor is ehhez a tanárnőhöz, Ida nénihez jöttem vissza.

-Hol tanított az Apáczain kívül?

-1962-ben, amikor végeztem, volt egy rendelet, amely szerint a végzősöknek kötelező volt tanítani két évig. Én százhalombattai vagyok. Akkor szerveződött a gimnázium a szomszéd községekben, Battán és Érden. Érdre kerültem, itt egy általános iskolában bérelve termet egyetlen évfolyammal indult meg a gimnázium. Amikor bekerültem, akkor indult a második évfolyam. Így én alapító tanára voltam az érdi, ma már Vörösmarty gimnáziumnak. Itt töltöttem tizenegy évet, ebből öt évig voltam igazgatóhelyettes, és ugyancsak Érden megyei szakfelügyelőként is dolgoztam. Ez a munkakör most talán szaktanácsadóként ismert. Pest megye középiskoláit jártam, a kollégák óráit látogattam, szakmai tanácsokat adtam, illetve megbeszéléseket folytattunk szakmai ügyekben. Aztán átkerültem egy felkérésre Dunaharasztiba, a Baktay Ervin Gimnáziumba. Itt két évig voltam igazgató, és innen Budafokra, a Budai Nagy Antalba kerültem újabb két évre. Itt már külső vezetőtanári megbízást kaptam. Mikor meghirdettek itt az Apáczaiban egy vezetőtanári állást, én megpályáztam. 1977-ben kerültem ide, és nyugdíjba menetelemig tanítottam. Kémia szakos vezetőtanár voltam, illetőleg 1989-ben, amikor Fazekas igazgató úr nyugdíjba ment, a kollégák rábeszélésére – már nem fiatalon – megpályáztam és megkaptam az igazgatói állást, amelyet 61 éves koromig töltöttem be.

-Volt-e a tanár úr osztályfőnök?

-Voltam osztályfőnök. Az Apáczaiban eleinte csak helyettes, mert kémia nem volt negyedikben. Nagyon jó kapcsolatban voltam a diákokkal, manapság is rendszeresen találkozunk. Ez a feladat meghatározó volt, tulajdonképpen ezért is maradtam a pályán. Az érdi gimnáziumban azonnal a mély vízbe dobtak. Akkor még nem volt válogatás, aki ott akart tanítani, az rögtön osztályfőnök lett. Egyszer voltam „beugró” osztályfőnök is, egy kollégám megbetegedése miatt negyedikben vettem át az osztályt.

-Mennyit változtak a diákok az évek során?

-A diákok azok diákok. Szerintem ez minden korban így volt, tehát megfelelő csínytevésekkel, szorgalommal, hanyagsággal, lezserséggel kell őket elfogadni. Most talán az öntudat és a szabadság nagyobb, mint amikor én kezdő voltam. Akkor még, ha egy osztályfőnök azt mondta, hogy márpedig ez így van, annak úgy kellett lennie. Most úgy látom, és utolsó éveimben is azt tapasztaltam, hogy a diákok önállóbban alakították sorsukat. Én mindenkor annak a híve voltam, hogy bizonyos határok közt közösen alakítsuk ki a munkát. Azt hiszem, engedtem is ezt. Igyekeztem nem uralkodóként, terrorral vezetni egy társaságot, hanem közös tevékenységek kialakítása volt a célom.

-Gyakran jár vissza az Apáczaiba?

-A jubileumi tanév közeledtével nagyon megszaporodtak a feladatok. Az igazgató úr megtisztelt azzal, hogy bevont a rendezvények szervezésébe, és én örömmel vállalkoztam rá. Egy egészen konkrét feladatot vállaltam; január 21-én lesz a farsangi bál az öregdiákok és a tanárok számára. Ennek a szervezése most zajlik, és ezt én irányítom. Értesítjük a volt diákokat, az elsők 1956-ban érettségiztek. Vannak közöttük neves professzorok, vegyészek, orvostudósok és számos más szakmának művelői. Igyekszünk megkeresni a legelsőket is. Van még más dolgom is az Apáczaiban, hiszen a nyugdíjas tanárok rendszeresen összejönnek, és amióta én is nyugdíjban vagyok, azóta én vállaltam magamra ezeknek a rendezvényeknek a szervezését. Kirándulni járunk, és minden év májusában van egy összejövetel, amikor köszöntjük a 70, 75 éveseket, és megtartjuk az ötévenkénti születésnapokat. Ilyenkor egy kellemes délutánt töltünk együtt, és minden ünnepelt kap egy kis emlékérmet a kollégáktól. Én azt hiszem, jó dolog, hogy a nyugdíjasok ezáltal nem szakadnak el az iskolától.

                                                                                                                                              JUBILEUMI ÉVKÖNYV, 2006.

 


Comments: 0