INTERJÚ (fotó: Papp László, 1980/D)

 

Korányi Erzsébet, iskolánk egykori matematika-fizika szakos tanára 1956-ban szerezte meg diplomáját az ELTE-n. Négy évig a Teleki Blanka Leánygimnáziumban tanított, majd 1960-ban került az Apáczaiba. Rá egy évre vezetőtanárrá nevezték ki. Több mint négy évtizedes tanítás után 2002-ben ment nyugdíjba. A tanárnővel Huszka Beáta és Neumann Viktor (11.b) egy októberi délutánon beszélgetett.

 

-Miért választotta a tanári pályát hivatásául?

-Már egész kicsi koromtól tanári pályára készültem. Először a magyar-történelem szakpár tetszett a legjobban, de később rá kellett jönnöm, hogy igazából a matematikához van tehetségem. Az érettségi után felajánlották, hogy kimehetek a Szovjetunióba, és ott elvégezhetem az elektromérnöki egyetemi képzést. [Akkoriban így nevezték a villamosmérnököket. A szerk.] Ezt nem fogadtam el, és mivel mindenféleképpen matematikatanár szerettem volna lenni, ezért jelentkeztem az ELTE TTK-ra matematika-fizika szakra. A fizikát sajnos kötelezően fel kellett vegyem kedvenc tantárgyam mellé, holott nem szerettem. Összesen két órát tanítottam fizikát, azt is még tanárjelöltként.

-Volt-e kedvenc tanítványa?

-Mindig is azt vallottam, hogy a tanárnak ne legyen kedvence, minden diákomat egyformán kezeltem. Természetesen voltak kiváló képességű tanítványaim, akik közül sokan lettek villamosmérnökök, de például rendőrezredes is van közöttük. Negyven diákomból lett matematikatanár, de meg kell, hogy említsem: a többségük nem volt túl jó matematikából.

-Melyik volt a legemlékezetesebb osztálya?

-Amikor 1960-ban idekerültem az Apáczaiba, egyből kineveztek egy ötödikes osztály osztályfőnökének. Ekkoriban kezdték el bevezetni itt az iskolában a koedukált képzést. Ez nehézséget okozott nekem, ugyanis addig még nem tanítottam fiúkat. A kezdeti problémákat viszonylag rövid idő alatt sikerült megoldanom, és ma már büszkén állíthatom, hogy ez az osztály állt a legközelebb a szívemhez. Emlékszem, amikor az egyik április elsején a diákok tartották az órát, és az egyik lány kihívott felelni. Olyan zavarba jöttem, hogy alig tudtam megszólalni!

-A tanórákon kívül részt vett-e más iskolai programokban?

-Igen, 15 évig vezettem az iskola építőtáborát. Ez úgy nézett ki, hogy az iskolából egyszerre mintegy kétszáz diák két hétig dolgozott egy állami gazdaságban. Reggel 6-tól délután fél 1-ig kapálták a szőlőt, és szüretelték a gyümölcsöt. Utána pedig szabadidős programok következtek. Ezeknek a táboroknak kitűnő közösségformáló hatásuk volt. Ezenkívül sok tankönyvet is írtam. Először 1975-ben adtam be pályázatomat egy alaptantervre szóló tankönyvsorozat elkészítésére, majd fakultációs köteteket is írtam. [A tanárnő egyébként számos gimnáziumi feladatgyűjtemény társszerzője. A szerk.]

-Összegzésképpen milyennek ítéli az elmúlt ötven évet?

-Nagyon szerettem itt tanítani. Ez abból is látszik, hogy 69 évesen mentem nyugdíjba. Az évtizedek során kitűnő kapcsolatot sikerült kiépítenem diákjaimmal és kollégáimmal egyaránt. Tanári „ars poeticám” értelmében mindig is azt tartottam szem előtt, hogy egészséges szellemű embereket neveljünk. Úgy gondolom, hogy az esetek döntő többségében ezt a célt sikerült elérnem.

                                                                                                                                       JUBILEUMI ÉVKÖNYV, 2006.