INTERJÚ

„Fiam, az életben biztos csak a halál és a sarki rendőr.” „Jegyezzétek meg, két dolog után nem érdemes futni az életben, a nők és a villamos – mert jön másik.” Ilyen mondásai tették vidámmá a matematikaórákat. A diákok feszült figyelemmel itták a szavait, közben nevetésben törtek ki megjegyzésein. Óráira és rá elérzékenyülve emlékeznek vissza volt tanítványai, büszkék rá, hogy a tanáruk volt. Tisztelik, becsülik és szeretik. Tóth Andrea (9.c) jegyezte le Somossy tanár úr szavait a régi Apáczairól.

 

„1964-ben kerültem az Apáczaiba, és 1994-ben mentem nyugdíjba, tehát harminc évig tanítottam itt matematikát. Még három évig óraadóként működtem, tehát végül is 1997 volt a végső elválás éve. Vezetőtanár is voltam, tanárjelöltekkel is foglalkoztam. Később szakcsoportvezető lettem.

Egy kitűnő vidéki iskolából, Nyíregyházáról jöttem az Apáczaiba. Egy évig tartott, amíg tájékozódtam, hogy mi itt a helyzet. Az iskola akkor tizenkét évfolyamos volt. Meg kell említenem dr. Temesi Alfréd nevét, aki tulajdonképpen létrehozta azt az Apáczait, amit én akkor megismertem.

Az alsó tagozaton a szakma művészei tanítottak, nők. Meggyőződésem, hogy ehhez csak nők értenek igazán, erre csak a nők képesek. Nem volt ugyan kötelező, de illett órát látogatni, tehát jártunk az alsó tagozatba is. Egyszerűen bámulatos volt, hogy mit műveltek a kicsikkel. Az évek során kiderült, hogy ennek komoly szakmai eredménye volt. A 4. osztály után kerültek felső tagozatba a gyerekek. Sokan azt hitték, hogy gyakorlóiskola lévén válogatták őket, de nem, legalábbis az általános iskolában nem. Volt egy körzet, innen lehetett a diákokat toborozni, ez akkor az V. kerület volt.

Két olyan 5. osztályt kaptam Dóra Mihálynétól, amelyikben a gyerekek mindent tudtak, amit egy negyedikes gyereknek tudni kell. Nem többet, de nem is kevesebbet. Ez nagyon lényeges, mert ugye Budapestről lévén szó, a szülők szeretik a gyereket kioktatni bizonyos dolgokról, ami még nem tartozik szorosan a gyerek életkori sajátosságainak megfelelő ismeretéhez. Szerintem 5. osztályban nem érdemes a Planck-féle kvantummechanikáról vagy differenciálegyenletekről tanulni.

5. osztálytól középiskolai vezetőtanárok tanítottak. Nem nagyon mentek el a gyerekek az iskolából önként, hacsak fegyelmi vagy egyéb okból nem. 8. után jött egy újabb váltás, ekkor külsősök is jöttek, nemcsak a körzetből. Sokan 8. után is maradtak. A nyelvek miatt volt keveredés az osztályok között. Természetesnek tűnt, és ehhez az igazgatóság is ragaszkodott, hogy a tanárok és az osztályfőnökök se változzanak ötödiktől érettségiig. Tehát nyolc évig ugyanaz a tanári kar tanított egy osztályt.

1970-ben megszűnt a tizenkét évfolyamos iskola. A váltás miatt elég kevesen járták itt végig a tizenkét évfolyamot. Három ilyen osztályhoz volt szerencsém, az egyiket csak gimnáziumban, a másik kettőt viszont ötödiktől tanítottam.

Úgy gondolom, néhány kritikai megjegyzést is tenni kell. Az iskola kemény volt, „tanulásközpontú”. Tehát az számított, hogy ki milyen intellektuális teljesítményt nyújt. Komoly sportélet is volt természetesen az iskolában, főleg Arday és Mihályfi tanár urak meg Gyuszi bácsi csinálták a dolgokat, de a lényeg mindig a tanulás, a tudásbeli teljesítmény volt. Emlékszem egy esetre, ahol az egyik apáczaist alig tudták visszatartani, hogy meg ne nyerje a versenyt. A Magyar Televízió az 1971/72-es tanévben Ki miben tudós? címen vetélkedőt rendezett fizikából és történelemből. A mieink is elindultak, már a selejtezőben kiderült, hogy az Apáczaiba járó IV.a-s Szabó Zoltán olyan magasan a mezőny fölött áll, hogy nem tudják megakadályozni, hogy fizikában nyerjen. De közben történelemből Visnovitz György, aki csak hobbiból foglalkozott a történelemmel, vidáman eljutott a döntőig. Amiben az volt a pikáns, hogy a gyerek nemcsak apáczais volt, hanem ugyanabba az osztályba is járt, mint Szabó. Egyszerűen nem akarták azt, hogy egy iskolából, sőt egy osztályból kerüljenek ki a győztesek. Végül lejárt az adásidő, és amikor már nem lehetett látni az adást, Visnovitz Gyurit nem engedték nyerni.

Az iskola megszervezése során igen kitűnő tanárokat hoztak az Apáczaiba. A középiskolai tanári társaság is válogatott volt. Tankönyvírók, országos hírű nyelvművelők voltak itt már, amikor én idekerültem. Ez elég sokáig megmaradt, nem volt szokás, hogy innen „elmászkáljanak” az emberek. Akikkel én idekerültem, azokkal végig, nyugdíjig együtt tanítottam. Nem mentek el sehova, pedig elég nagy elszívó erő volt. Egy-két magyar szakos elment, például Szablyár Ferenc a rádióhoz, ahol önálló irodalmi műsora volt éveken át Tövisek és virágok címmel. Volt, aki elment főiskolára, de nem ez volt jellemző. Kitűnő nyelvtanárok voltak az Apáczaiban. Azóta nyelvi labort neveztek el Vágó és Korenchy tanár úrról. Ők az angol nyelvtanítás elitje voltak akkor. Korenchy tanár úr írta a legelső angol nyelvkönyvet Magyarországon. Ezenkívül tankönyvírással és kutatással is foglalkoztak a tanárok.

Az Apáczaiban végzett diákok közül az egyik legismertebb talán Solt Pál, aki a Legfelsőbb Bíróság elnöke volt évekig. De inkább egy egyéni kalandot mondok el: Hallgatom a rádiót, van úgy, hogy egy órán belül négy apáczais beszél a rádióban. Az egyik bemondó: Török Annamária háromszor nyert Kazinczy-díjat.

Ma is hűségesen megnézem a tablókat, de hát tíz év hosszú idő. Az én nemzedékem vagy elment nyugdíjba, vagy meghalt. A tanári kar azóta teljesen kicserélődött, a gyerekek is természetesen. Most már az „unokáim”, azaz a tanítványaim gyerekei járnak ide.”

                                                                                                                                        JUBILEUMI ÉVKÖNYV 2006.