Búcsú

Bucskó Bélától,


iskolánk egykori   igazgatóhelyettesétől        


Forrás: http://www.apaczai.elte.hu/meridián

2015. szeptember 10. | utolsó módosítás: 2015. szeptember 23., 09:44

2015. szeptember 4-én vettünk búcsút Bucskó tanár úrtól. A szertartáson dr. Pfeiffer Ádám, iskolánk volt igazgatója emlékezett. Beszédét az alábbiakban közöljük.

Az Apáczai Csere János egyetemi Gyakorlógimnázium és Kollégium tanárai, vezetői, diákjai, a nyugdíjas Kollégák, és sok-sok öregdiák nevében fájó szívvel búcsúzom Bucskó Bélától, Intézményünk meghatározó, emblematikus vezető pedagógusától, sokunk szeretett barátjától.

Bucskó Béla élete 1959-től napjainkig, közel 60 éven át összeforrt gimnáziumunkkal, az apáczais családdal.

Sok tanár büszke arra, hogy egy ugyanazon intézményben zajlott aktív pályafutása. Bucskó Béla nem tartozik ezek közé a rekorderek közé, hiszen diplomája megszerzése után, kis kitérővel, mint fiatal tanár a rangos budai gimnáziumba, az Érseki katolikus gimnázium utódjába, a Rákócziba került. Itt találkozott ugyancsak ifjú kollégájával, Holics Lászlóval. Ők együtt nagyon aktívan tevékenykedtek. Tanóráikon túl sokat foglalkoztak diákjaik szabadidős programjainak szervezésével is.

Az 1955-ben alapított intézményünk 1958-ban került az ELTE fennhatósága alá. Ekkor nagyon alapos átszervezések történtek. Dr. Temessy Alfréd, a Rákóczi Gimnázium kitűnő vezetője kapta alma máterünk igazgatói székét. Ő magával hozta a Rákócziban már bizonyított két fiatal tanárát, Bucskó Bélát és Holics Lászlót. Bélát azzal is megtisztelte, hogy maga mellé vette helyettesének. És Béla 36 éven át, megszakítás nélkül töltötte be ezt a vezetői posztot az Apáczaiban. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a teljesítmény rekordnak minősíthető.

A vezetői munka mellett, Holics Lászlóval együtt, itt is folytatta a szervező tevékenységet. A 60-as évek apáczais öregdiákjai gyakran emlegetik a romantikus, hangulatos feledhetetlen táborozásokat. Ebben az időben Holics László barátjával megtervezte, és megvalósította, az abban az időben nagyon korszerűnek, újdonságnak számító úgynevezett zárláncú TV stúdiót. Ez a rendszer lehetővé tette, hogy nagy létszámú tanárjelölt csoportok külön teremben, TV-n nézhessék végig a stúdióban, mint tanteremben folyó tanórát. A rendszer nemzetközi szinten is ismertté, szakmailag elismerté vált. Az UNESCO akkori, budapesti kongresszusának tagjai is elismerően nyilatkoztak az újdonságról.

Temessy Alfréd, mint kiváló oktatásügyi szakember hosszabb időre iskolaszervezési megbízást kapott Afrikába. Ekkor Béla, helyettes társaival együtt, mint megbízott igazgató vezette az egyre rangosabb Apáczait. Ebben az időben zajlottak a diákmozgalmak, az ifjúsági forrongások. Ekkor népszerűtlen, kényes helyzeteket is kezelni kellett az iskolavezetőknek. A diáksapka, a köpeny viselése, fiúk hosszú haj növesztése, a cigizés okozta a legtöbb konfliktust a diákok és a vezetők között.

1970-ben újabb fordulópont következett iskolánk életében. Megszüntették az általános iskolai részleget, megalakították a kollégiumot. Új igazgató, Fazekas Mihály került gimnáziumunk élére. Az átszervezésben is nagy szerepe volt Bélának. Ő ismerte a helyi viszonyokat, neki voltak széleskörű kapcsolatai. Fazekas Mihály támaszkodott is Béla segítségére, sok kényes feladatot megoldását is rábízta. Csaknem 20 évig jól együtt működött helyetteseivel.

1989-ben jött a harmadik igazgatója. Mielőtt beadtam pályázatomat, még egyszer megkerestem Bélát, és kapacitáltam, hogy legyen ő az igazgató, hiszen eddigi tevékenysége alapján őt illetné meg ez cím. Javaslatomat elutasította, mondván, hogy marad továbbra is a másodvonalban. Így lett helyettese immár a harmadik igazgatójának. 6 évig, nyugdíjba vonulásáig dolgoztunk együtt. Ez idő alatt közvetlenül is tapasztalhattam hallatlan precizitását, mindenre kiterjedő lelkiismeretes, szorgalmas munkáját. Ismeretét megcsodáltam Intézményünk múltjáról, egykori tanárainkról, diákjainkról.

Amikor egy-egy öregdiákunk – gyakran szülői minőségben – felkeresett, és régi tanárok felől érdeklődött, bevezettem Bélához is. Előfordult, hogy nem emlékezett az illető nevére, de amikor megmondta, azonnal közölte, hogy mikor érettségizett, ki volt az osztályfőnöke. Csodálatos volt emlékező képessége. Helyettes társaival nagyon jól együtt működött, számomra nagy biztonságot adtak a vezetési munkámba, és abba, hogy a rendszerváltozás konfliktus nélkül ment végbe iskolánkban. A 40 éves jubileumi rendezvények szervezéséhez, lebonyolításához is sok segítséget kaptam tőlük.

Béla nyugállományba vonulása után sem maradt távol a szeretett Apáczaitól. Rendszeresen bejárt az iskolába, nyomon követte az eseményeket, kérhettük véleményét, tanácsait. 36 évi vezetői tapasztalatával, ismereteivel sokat segített. Rendszeresen megjelent rendezvényeinken, szalagavatón, ballagáson, Apáczai napok rendezvényein, halottak napi ünnepségen, érettségi találkozókon. A nyugdíjas találkozókon, kirándulásokon mindig jelen volt. Nagyon értékes munkát végzett az iskolai irattár rendezésével, korszerűsítésével.

Rendszeresen bejárt a könyvtárba, ahol korábbi feljegyzéseiből, jegyzeteiből, irattári dokumentumokból elkészítette az 50 éves jubileumra az összes érettségizett osztály, és valamennyi tanárunk névsorát, az OKTV-ken és egyéb rangos versenyek eredményes diákjaink listáját. Az 50 éves jubileumi évkönyvben az összeállítások elején olvashatjuk: összeállította Bucskó Béla. Igen. Nagyon precízen, garantáltan pontos adatokkal. Munkácsy igazgató úr is sok információ kapott tőle.

Ez év elején amikor Bélától megtudtam, hogy utolsó rokona, öccse is meghalt Szlovákiában, megkérdeztem, hogy kire számíthat, ha szüksége lesz segítségre. Megnyugtatott, hogy van egy orvos unokatestvére, igaz ő Győrben él, de fia Budapesten, vele szoros, mindennapos a kapcsolata, mindenben segíti, ha szüksége lesz rá.

Névnapja idején többször kerestem telefonon, sikertelenül. Ekkor kezdtem gyanakodni, hogy baj lehet. Megnyugodtam, amikor unokaöccse Kapos László telefonon hívott, és elmondta, hogy Béla február végétől kórházban van, jó helyen, remélhetően hamarosan rendbe hozzák. Egykori diákunk, Berkes Zsuzsa doktornő, Béla háziorvosa elintézte, hogy a Mazsihisz Szeretetkórházába kerüljön. Meglátogattam, jó állapotban találtam. Ígérték, hogy még néhány vizsgálat után hazamehet. Mesélt teveiről, hogy még milyen összeállításokat akar elkészíteni a 60 éves jubileumi évkönyv számára. Aztán megint hívogattam, remélve, hogy már otthon van. Elektronikus levéllel megkerestem Kapos Lászlót, hogy hírt kérjek Béláról. Július 7-én a következő választ kaptam: „Kedves Ádám, köszönöm az érdeklődést, de sajnos nem tudok jó hírekkel szolgálni. Állapota rohamosan romlik.”.

Július 17-én Kapos László telefonált, és közölte, hogy Béla – a gondos ápolás ellenére – 13-án délután 2-kor végleg elaludt. Halálának közvetlen oka: infarktus.

A gyászhírről természetesen azonnal telefonon tájékoztattam Munkácsy igazgató urat, így a vele együtt tervezett beteglátogatás már elmaradt.

Most itt vagyunk egy nagyszerű ember, egy rekorder, vezető pedagógus, egy jó barát hamvai előtt, hogy végső búcsút vegyünk tőle.

Bucskó Béla tanár úr!

Kollégáid, barátaid, sok-sok öregdiák nevében ígérem, hogy emlékezünk kedves egyéniségedre, emlékedet sokáig megőrizzük.

Kedves Béla! Igazgató Úr! Isten veled, nyugodj békében!

2015. szeptember 4. (péntek) 14.30, Budapest V. kerület, Váci utcai Szent Mihály templom



 

INTERJÚ

 Forrás: JUBILEUMI ÉVKÖNYV, 2006.

Ki ismerné jobban az iskolát Bucskó Béla igazgatóhelyettes úrnál, aki 1959 és 1996 között dolgozott itt, akinek munkájáról több újságcikk is hírt adott? Antal Klaudia és Mészáros Orsolya (9.b) vele készített riportot.

 

-Mikor kezdett az Apáczaiban tanítani, és milyen tantárgyakat?

-1959 szeptemberében kerültem ide, azelőtt a Rákócziban tanítottam. Az Apáczaiban nagy átszervezés zajlott, az egyetem vette át az irányítását. Biológia és földrajz szakos tanár vagyok, de a biológiát jobban szerettem. Az előző iskolában földrajzot is tanítottam, hisz a két tantárgy fedi és kiegészíti egymást. Itt csak heti négy órám volt, mert az igazgatóhelyettesi munka mellett az iskola gimnáziumi tagozatának irányítása volt a területem.

-Az akkori iskolára mi volt a jellemző, mennyire tért el a maitól?

-A mai iskolát annyira nem ismerem, hiszen 1996-ig dolgoztam itt. Történelmileg nagyon nehezek voltak az 50-es évek, a magyar forradalmat magam is átéltem. Az ifjúság változást akart, az egyetemisták tevékenyen részt vettek a forradalomban. A különböző egyetemek együtt léptek fel, ők fogalmazták meg a követeléseket. Az akkori diákságra is hatással volt a forradalom szelleme. Aztán a fegyveres harcok befejeztével az ifjúság úgymond „visszahúzódva” szeretett volna hangot adni a változtatásnak. De az akkori politika ezt nem tette lehetővé. Voltak ifjúsági szervezetek, mint a KISZ. 1959-ben a gimnázium létszáma ötszáz volt, viszont a KISZ-be mindössze negyvenen léptek be. Ahogy az idő haladt, az ifjúság belenyugodott a változtathatatlanba, elsősorban a tanulással foglalkoztak.

-Hallottuk, hogy az iskolában működött egy televíziós hálózat. Ez pontosan mit takar? Hogyan viszonyultak ehhez a diákok?

-Az 1950-es években nagy volt a demográfiai hullám, nagyon sok gyerek született, mert az abortuszt tiltották. Ennek következményeként az osztálylétszám a sokszorosára emelkedett, egy-egy fővárosi iskolában elérte a negyvenet, hisz nem volt több iskola, viszont a gyerekeket be kellett iskolázni. Ez kihatással volt a tanárképzésre is. 1959-ben lépett életbe az a reform, amely a gyakorlati képzést szélesítette ki. A fővárosban ekkor három gyakorlógimnázium volt, alig tudták kielégíteni az igényeket. 1963-ban az Apáczai kapott megbízást a minisztériumtól, hogy az iskolába telepítenek egy ipari televíziót tanárképzés céljából. Barátommal, Holics László tanár úrral terveztük meg és kiviteleztük ezt a feladatot.

A diákjaink nagyon szerettek szerepelni. Az aggodalmaskodók úgy gondolták, hogy ha diák tudja, hogy figyelik, nem viselkedik természetesen, de ez egyáltalán nem így volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az egyik újság ilyen címmel írt az iskoláról: „Miért ásított Lajcsi a képernyőn?”

-Miért szűnt meg ez a hálózat?

-Bizonyos értelemben elavulttá vált, mikor kisebb kamerákat gyártottak. Az egyetemen vettek fel órákat, és a gyakorlati oktatás kis teremben folyt 10-15 diákkal Ezt vették fel, majd elemezték. Ma ezt mikrotanításként ismerik.

-Nagyon sok tábort és kirándulást szervez az iskola a diákok nagy örömére. Ez korábban is így volt? Ön is rész vett ezeknek a szervezésében?

-Nem dicsekvésként mondom, de én voltam az egyik főszervezője a táboroknak. A háború előtt cserkész voltam. A cserkészeket megtanítottak sátorverésre, árkolásra, szalmazsáktömésre, főzésre, és ezt a tudást jól hasznosíthattam a táborok megszervezésekor. A táborok teljesen önállóak voltak, a sátrakat maguk a résztvevők állították fel és árkolták körül, a szalmazsákot is mindenki maga tömte. Nagyon élvezték, hogy éjjeli őrséget kellett állni, de még a konyhán is segítettek.

-Milyen rendszerességgel jár vissza hozzánk? Hiányzik-e az iskola?

-Korábban mindenféle kérdésekkel foglalkoztam a beiskolázástól kezdve a pályaválasztásig. Ezenkívül száz tanár is dolgozott az Apáczaiban, akiknek megvolt a napi gondjuk, és ők is mind hozzám fordultak. Sosem tudtam, hogy holnap mennyi munkám lesz, kivel fogok beszélgetni. A minisztériummal és az egyetemmel is tartottam a kapcsolatot. Ezért volt nekem kevés órám. De ezek az órák nekem pihenésnek számítottak, mert tudtam hogy ilyenkor nem zavarnak. 1996-ig így teltek a mindennapjaim, ebből áttérni a nyugdíjas életbe nehéz volt.

Először elrendeztem a dolgaimat, hisz rengeteg anyagom van az Apáczairól. Ezeket a jubileumi év kapcsán újra elővettem. Az emlékkönyvbe én állítom össze a tanulók névsorát és az országos versenyeredményeket. Az iskola történetéről sokat tudok, így hozzám fordulnak kérdésekkel a kollégák. Most tehát újra az iskolában vagyok, és nem unatkozom.

-Hogyan gondol vissza az itt eltöltött évekre, milyen érzéssel tölti el?

-Mindenképpen évtizedekre bontanám ezt az időszakot. A 60-as évek diákjai tudtak a legnyugodtabb körülmények között tanulni. Sok időt szántak a tanulásra, törekedtek, hogy minél több nyelvet elsajátítsanak. Az Apáczaiban nem volt korlátozva szakkörök száma, míg más iskolákban hét-nyolc szakkört tartottak, addig nálunk közel harminc szakkör volt. A 70-es években a minisztérium szerint a diákok túlterheltek volta, de ezt mondták máskor is. Az 1968-as párizsi ifjúsági mozgalom hatással volt a rendszerre. Ekkor jöttek létre a diákparlamentek, ahol elmondhatták a véleményüket a diákok, a tanárok féltek ettől. Ez a 80-as években oldódott. Majd elérkezett a rendszerváltás korszaka, a 90-es évek. Úgy gondolom, hogy most már túlságosan elszabadult a diákság, hisz az iskola zárt közösség, vannak szabályok, eszerint kell élni, a tanulót nevelni kell, mert még túl fiatal, és a felnőttek csak jót akarnak nekik. Meg kell hallgatni a tanárukat és szüleiket.

-Köszönjünk szépen, hogy időt szakított ránk!